Túlélve egy fürdőszobafelújítást, lomtalanítást és egy könnyed szemgyulladást ismét visszarévedünk a múltba, és megnézzük, mire gizdultunk 30 éve, ha kaszkadőrködni támadt kedvünk.

Hogy bepótoljam a lemaradást, rögtön 2 játékot mutatok be! A főszereplők minden esetben a motorok és bátor pilótájuk.

UPDATE: Mivel az első bemutató is elég hosszú lett, így inkább két részre bontom a cikket, jobb így mindenkinek.

Eddie Kidd Jump Challenge

Bizonyára Ti is elborzadva néztetek/láttatok olyan (többnyire amerikai) TV-felvételeket, ahol egy végletekig elszánt kaszkadőr fényévnyi hosszúságú gyorsító szakasz után felhajt egy rámpára, és megkísérel 10-20-xx autót/buszt/kamiont/dögös csajt/tetszőleges mélységű szakadákot átugratni, majd a túloldalon felállított másik rámpán épségben landolni. Többnyire hatalmas buktákat láthattunk, hisz annak semmi hírértéke ugyebár, ha sikeresen landol a delikvens, így minek is mutassák a hazai híradások, vagy a természettudományos adókon futó katasztrófa reality-k.

Ennek a különös „sport”-nak volt az egyik leghíresebb alakja az angliai születésű Eddie Kidd, aki számos világrekordot állított fel autó és busz-átugratásból (persze biztos nem ez a hivatalos elnevezés). Még a Kínai Falat is átugratta 1993-ban. Igaz, David Copperfield ezt némileg elegánsabban oldotta meg, mikor egyszerűen  keresztülsétált rajta, de ez egy másik történet. Persze mi más is lehet a vége egy ilyen karriernek, mint egy hatalmas bukás. Eddie-nél ez 1996-ban következett be, minek következtében lebénult, így motorra ezután már csak egy-két parádé kedvéért ülhetett, főleg üzenet jelleggel.

Nos, az ő korai ténykedését (lévén a játék 1985-ben íródott) élhetjük át az Eddie Kidd Jump Challenge-ben. Igaz, a játék egyedül a autóátugratásra korlátozódik, de hála fantáziáknak nyugodtan képzeljünk oda tetszőleges buszt/kamiont/dögös csajt/szakadákot, és máris jobban érezhetjük magunkat, gondolván, mennyi érdekes kihívásnak kell megfelelnünk.

Az elmaradhatatlan borító, melynek a feladata az (lenne), hogy a játék megvételére buzdítsa a játékost:

                                                                           Vegyél meg! Fastload!

  
Amennyiben a reklámkampány sikeres volt, és nem tudtunk ellenállni a kazettának, az alábbi kis csomag büszke tulajdonosai lehettünk:

Collectors Eddie-tion

Megvan minden, ami kell vágjunk hát bele!

Töltés után a RUN parancsot bepötyögve az alábbi többé-kevésbé igénytelen nyitóképernyő fogad:

DX11

Jeee. Minden rajta van, ami kell: játék címe, kiadó, programozó. Egyéb kérdés fel sem merülhet. Tapadjunk hát a tűzgombra, és lássuk, milyen akadályokat kell leküzdeni:

Íme a „Mission Description”, amely nem kertel:

4 AUTÓK

Hiába, egyszerű idők voltak. A játék célja tehát világos, elsőre 4, majd mindig eggyel több autót kell átugratnunk hibázás nélkül. Mentési lehetőság híján elég agyzsibbasztó élmény volt egy jó széria, teszemazt huszonakárhány autó után megint szembesülni a már említett 4 CARS felirattal. Egyes információk szerint 40 volt a végső cél, amit természetesen soha az életben nem tudtam elérni. De ne szontyolodjunk el már az elején, vár a móka!

Hirtelen a sikátorban találjuk magunkat egy többszörösére duzzaszott sprite-tal előállított motoron egyensúlyozgatva (mi más lenne az ideális helyszín egy hatalmas motoros ugratáshoz).

A levegőben majd számos mozgásra, dőlésre lesz lehetőségünk, hogy a landolásnál az ideális pozícióban fogjunk talajt, de már most bemelegíthetünk:

Remek! Indulás!

Gyorsítás a tűzgomb (mi más), és ekkor emberünk egyre gyorsuló remegésbe kezd a fordulatszám függvényében. Váltani az F1, F3, F5 és F7 gombokkal lehet.

Ekkor szembesülhetünk a játék első (és talán legnagyobb) nehézségével/problémájával. Mert mit is látunk a képernyőn? Motort, házakat, majd rámpát, autókat, végül falat. Kijelző? Kilóméteróra vagy fordulatszámmért? Ugyan, az a gyengék fegyvere! Az igazi kaszkadőr a motorja hangjából megállapítja, jó sebességgel száguld-e a 200m mély szakadék felé!

Következő nehézség, mely az első folyományaként lép fel: motorunk csak a rámpán tud biztonságosan landolni, a sima talajon aztán már gyakorlatilag lehetetlen. Emlékszem, számtalanszor bámultam a motorom alól kifutó rámpát, mely imáim ellenére egy picit nagyobb nekifutás következtében valahogy mindig rövidnek tűnt, majd második próbálkozásra óvatosabb motorozással berongyoltam a parkoló autók közé.

Igen, kezdetben nagyon nehéz eltalálni azt a sebességet, amikor pont a túlsó érkezési zónában landolunk. Ráadásul minden újabb szintnél az előzőnél csak egy hajszállal kellett gyorsabban mennünk, így hacsak nem volt a Videoton TV mellé egy frekvenciamérő is téve (amire valljuk be, kicsi az esély), bitangul kellett fülelnünk, mikor jó az annyi.

Forrás: www.retronom.hu

Ha a rámpa előtt úgy érezzük, nem jó a sebesség (túl gyors, vagy túl lassú), még oldalra kaphatjuk a kormányt, így biztonságosan elszáguldunk az ugrató mellett. Ennek értelme nem sok van, mivel átérve a rámpa végére, nem kezdhetjük újra az egészet, vagy legalábbis nem jöttem rá, hogy lehetséges. Így az egyetlen megoldás, hogy magabiztosan nekirobogunk a szemközti falnak, elegánsan lebucskázva a motorról.

Ha sikeres az ugrás, az alábbi, igen motiváló képernyő fogad:

Köszi.

Ennek láttán lelkesedésünk bizonyára újraéled.

Egy rövid videó az egyik sikeres ugratásomról (bocs az extrém low minőségért):

 
Előbb vagy utóbb (de inkább előbb) sajnos bukni fogunk, majd egy elrontott tigrisbukfencet imitáló animáció után hősünk feltápászkodik, majd egy roppant éles, idegesítő szirénahang kíséretében (TV hangerőszabályzójához ugrás röpke 0,5mp alatt garantált, hisz nem akarjuk, hogy a szomszédban anyu lekváros piskótáját majszoló Pista bácsi ránknyisson, és elvegye a játékunkat!) szomorúan kiballagunk a képernyőről, és szemét módon el kell viselnünk a gép cukkolását:

 
Remélem, szereted a kórházi kosztot! Ha-ha-ha.

Az igazán bátrak egy hosszabb ugratásnál megpróbálkozhatnak azzal a trükkel, hogy ráguggolnak az ülésre. Mivel én nem vagyok bátor, csak álló motornál mertem megcsinálni a mutatványt, de valami ilyesmit kell elképzelni (photoshop szemetekkel töröljétek ki a talajt):

A játék igazából ennyi. Nem igazán közismert (Youtube-on sem nagyon van a C64-es verzióból videó), összetett, bonyolult, vagy mély de én mégis szerettem. Csak az a vijjogás, meg végtelenül lassú kibicegés, mikor az ember menne megint ugratni. Egyike azoknak a programoknak, amelyek telítették a „Felesleges a tűzgombot nyomogatni, mert még úgysem reagál rá semmit a gép, de azért nyomogatom, hátha!” effektus következtében értelmét vesztett gombnyomásoknak fenntartott, valahol a mélyűrben leledző, különös párhuzamos dimenziót.

Pró.

A játék persze más gépen is megjelent, pl. Spectrumon, azonban ez némileg eltért a C64-es verziótól:

 
Mint látható, itt már van kilóméter-óra (hóóóó), sebességi fokozat kijelző (hőőőőőőő), fordulatszámmérő (na de kérem!!), és „fékbenyomottság érzéketlő” (Botrány!!!). Bah, piskóta a C64-hez képest! Ami még eltérő az az,  hogy itt egy egyszerű BMX-esként kezdjük pályafutásonkat, és sikeres rámpaugratás után kapjuk meg a motort. Persze bukás után itt előről kell kezdeni a karrierünket, nincs mese.

Hamarosan folytatódik a cikk egy másik motoros akciójátékról, de hogy melyik, az legyen meglepetés.

Köszönöm a figyelmet,

Crippler