A minap sötét titokkal kellett, hogy szembesüljek. Szüleimmel beszélgetve kiderült, hogy én bizony nem anyatejen nevelkedtem. Nem bizony. Nekem nem más adott erőt és mindent legyőző akaratot, mint az Oriza Rizsnyák/Triznyák bébitáp.
Kutakodni kezdtem elmémben, ott motoszkál-e valahol e mágikus szernek bármiféle emléke is, de egy bizonyos kornál akarva-akaratlanul mindig leragadtam.
- S melyik ez a kor? - kérdezhetik a kevésbé tapasztalt olvasók. Hát nem más, mint pulyakorom bitektől megdelejezett, végtelen nyugalmat és boldogságot (no meg egy kis cézium-137-et) sugárzó időszaka.
Volt egy játék, mely különösen kedves volt szívemnek. Szerettem, mert hamar betöltött (csak néhány fordulat volt kazettás egységben, mely idő pont elég volt arra, hogy kiszaladjak a konyhába egy műanyag üveges Limo gyümölcsízű pezsgőporért), és azonnali, akkoriban igen magas fokú élvezeti faktorral bírt.
Limo italpor (Feloldani Tilos!)
Mai emlékömlengésünk tárgya nem más, mint az 1983-as RALLY SPEEDWAY!
Eredetileg Atari-ra jelent meg (mégpedig a 8-bites változatára), s egy John Anderson nevű remek fickó kódolta. Bizonyára büszke volt pixelgyermekére, hisz a saját nevét adományozta neki: így volt a játék teljes neve: John Anderson's Rally Speedway. Egy apró érdekesség, hogy a programot - az ellentmondás apró csíráját fejünkben elültetve - az Adventure International adta ki. Hiába, a “kalandjátékok halottak” maszlag nem mai eredetű, így már akkoriban is megijedtek egyesek, hogy ebből bizony nem lehet megélni, és inkább a jóval populárisabb (mint pl. a mostani autóversenyes csoda) produktumokat preferálták.
A családbarát kazettaborító